BENEDEK ELEK-HÉT

szombat 28 szeptember 2019 - 12:51:31 MolnárKálmánné in:Rendezvények
BENEDEK ELEKRE EMLÉKEZTÜNK



A Benedek Elek Általános Iskola, Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola az elmúlt héten emlékezett a nagy mesemondóra, az intézmény névadójára, Benedek Elekre.

Tiszteletére egy egész hetes programot szerveztünk. A hetet intézményünk vezetője, Pocsai Zsuzsanna nyitotta meg, majd A kismalac és a farkasok című mesét tekintette meg az egész iskola.

Másnap a meseillusztrációk elkészítése vette kezdetét - összesen 42 rajz érkezett meg csütörtökig, az elbírálás napjáig. Ugyanezen a napon látogatott el hozzánk Csabai András Kisnánáról, aki – mint Kisnánai Sólymos Vitéz – számolt be az egykori virágzó életet élő kisnánai várról, az akkori uralkodókról, harcokról.

Harmadnap a Lóci Színpad bábművésze, Lázár Attila kápráztatta el a közönséget az iskola tornatermében – zenés-prózai interaktív bemutatójával.

A következő napon táncházban szórakozhattak tanulóink.

A hét zárásaként ünnepi műsor keretében méltattuk Benedek Elek munkásságát, majd az intézmény minden tagozata énekkel, tánccal, verssel, jelenetekkel tette emelkedettebbé az ünnepi hangulatot.
Ekkor került sor a meseillusztrációk értékelésére és jutalmazására is.

Végezetül az intézmény parkjában elhelyezett Benedek Elek-szobor koszorúzásával fejeződött be az emlékhét.

„Erdő, mező, hegy völgy, falu… minden mesél itt.” (Benedek Elek) – így vált valósággá e rövid gondolat most – egy hét alatt.


Molnár Kálmánné
Fotó: Kocsis Erika, Oszlánczi Ágnes

Hozzászólások    Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 

Hírkategóriák

Valid XHTML 1.1  CSS Valido! tema e107 by e107wORks