KARÁCSONYI ÜNNEP
A karácsony a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le. Karácsonykor a keresztény ember Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli.
Tanulóink szívet melengető versekkel, az énekkar gyönyörű dallal lepte meg a nagyközönséget, akik között – a tanulókon, dolgozókon kívül – szép számmal megjelentek a szülők is.
A betlehemezés is régi magyar népszokás a karácsony előtti időszakban. A Szent Család otthonát, a templom alakú Betlehemet két angyal viszi, három pásztor kíséretében, utóbbiak tréfás beszélgetést folytatnak. Ezt a képet jelenítették meg diákjaink, akik élethűen adták elő a már jól ismert történetet, de tartalma mindig meghatódottságot hoz a szívünkbe, mint ez alkalommal is.
A tanulókon kívül az intézmény dolgozói és pedagógusai is szerepeltek verssel, zenével.
Molnár Kálmánné, pedagógus
