Tanévnyitó a Benedekben

kedd 03 szeptember 2019 - 12:44:56 MolnárKálmánné in:Ünnepségek
TANÉVNYITÓ A BENEDEKBEN


Szeptember 2-án megnyitotta kapuit tanulói és dolgozói előtt a Benedek Elek Általános Iskola, Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola is.
A 2019/2020-as tanévben nyolc általános iskolai, három szakiskolai osztályban és egy fejlesztő csoportban zajlik a nevelő-oktató munka.
A Himnusz elhangzása után a 3. osztályosok vidám verssel üdvözölték az új tanévet.
Pocsai Zsuzsanna, intézményünk vezetője köszöntötte a diákokat, az intézmény dolgozóit, a megjelent szülőket. Beszédét - hagyományainkhoz híven - jókívánságokkal folytatta: kedves, bátorító szavakat mondott az első osztályos tanulóinknak és szüleiknek, köszöntötte a szakiskolai előkészítő osztályban tanulókat, mindkét évfolyam ajándékcsomaggal kezdhette meg az új tanévet.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusok tudásuk legjavát adva törekednek a színvonalas nevelés-oktatás megvalósítására, ebben számítanak a szülők hatékony támogatására is. Mindez a tanulók részéről szintén céltudatos hozzáállást követel meg a magatartás és a szorgalom terén egyaránt. Felvázolta az intézményben elvárt felelősségvállalást, az eredményesen és kitartóan tanulók ösztöndíj-lehetőségeit, az intézmény várható felújítási munkálatait.
Bemutatta Kiss Szabinát, a Heves Város Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata munkatársát, aki a tanév folyamán heti egy alkalommal vesz részt az intézményben előforduló aktuális problémák megoldásában.
A Szózat elhangzása után mindenki elfoglalta a tantermét, és megkezdődött a munka.

Molnár Kálmánné, pedagógus
Fotó: Oszlánczi Ágnes






Hozzászólások    Nyomtatóbarát változat  LAN_NEWS_24 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Valid XHTML 1.1  CSS Valido! tema e107 by e107wORks